Heti üzenet 09.23.-09.29.

2024.09.21

"A családi ág sokkal jobban meghatároz bennünket, mintsem szeretnénk. Ha feloldjuk a benne rejlő feszültségeket, erőforássá válnak, megtartanak, mint egy szilárd alapzat."


Hetünk alapenergiáját a Ház lapja adja, mely jelentheti a családot, kapcsolódhat ingatlanhoz és jelképezi a biztonságot. Mit is jelent számunkra a biztonság, mi adja a biztonságérzetünket?

Ami ebben a helyzetben hiányzik, az az őszinte, tiszta kommunikáció, a megbeszélés, vagy éppen kimondása valaminek. Melytől elzárkózunk, az előre vetített viták elkerülésének okán. Ki nem mondott dolgok árnyékolják be a családi ágat, akár anyagiakhoz kapcsolódó tisztázatlan helyzetek. Lelki szinten pedig azok az értékek, melyet a családban rejlenek, de kiaknázatlanok. Mindez az apai ághoz, örökséghez kapcsolódóan. Ami a szívünkhöz nőtt, amiért megküzdöttünk és most inkább nem beszélünk róla. 

A bölcs, érzelemmentes megítélés képes most az átalakulás lehetőségét meghozni. Akár az apa sebek feloldásában is. Olyan generációs mintázatok, melyben eljátsszuk azt a szerepet, amit tanultunk. Azt a minőséget valósítjuk meg, amit tapasztaltunk és ami átadódik apáról fiúra. Ebből a szerepből lehet most kibújni és rátalálni arra, aki valójában vagyok. Érzelmeinkhez kapcsolódva, azokat felismerve és felvállalva.

Elengedni azt a férfiképet, melyet az apa mintázott meg számunkra.

A kemény, hideg és érzelemmentes zord apa képe, melynek továbbélése adja az elérhetetlen férfiakhoz való ellenállhatatlan vonzódásunkat. Vagy férfiként mi magunk is e példát visszük tovább, megágyazva családi konfliktusoknak.

Itt az ideje, hogy valóban méltó módon legyünk jelen a családi mátrixban, elfoglalva saját helyünket, nem beállva őseink helyére.

Ha sikerül elengednünk ránk testált vagy önként vállalt szerepeinket, téves azonosulásainkat, ismét helyreállhat a rend és az egyensúly a családban. Valódi értékeink mentén működhetünk.