Heti üzenet 09.18.-09.24.
"Ne a szeretetet keresd, ne a céljaidat hajszold és ne a körülményeket akard megváltoztatni. Hanem kutasd fel az összes akadályt, amelyet önmagadban állítottál ellene."
A hét alapenergiáját a könyv lapja mutatja, mely leginkább most a tanulásról szól. Nem az akadémikus ismeretek elsajátítása ez, hanem az élet leckéi.
Megtanulni elengedni helyzeteket, lezárni értelmetlen kommunikációkat, melyeknek se eleje, se vége, felmondani idejét múlt lélekszerződéseket. És legfőképpen elengedni tévhiteket.
Egyet egészen biztosan mutatnak a lapok: "Az élet küzdelmes, és az eredményeket véres harcok árán érhetjük el." Helyette mutatnak is alternatívát: a hit erejét, mely, ha mélyen, zsigeri szinten él bennünk, akkor megmutatkozik számunkra a gondviselésben, az iránymutatásban, az intuícióinkban, a jelekben. Ott van minden sejtünkben és erre rezonál életünk minden eseménye, ha hajlandóak vagyunk észrevenni.
E nélkül elvágjuk a változás és a siker szálait. A szorongás, a félelem és a hiányérzet megbénítja nem csak a szívünket, hanem a lehetőségek áramlását.
Nincs más dolgod, mit ráhangolódni gondolatban, lélekben azokra az energiákra, melyeket megvalósítani szeretnél az életedben.
Amikor az ember élete éppen lejtmenetben van, ez nem könnyű. Ám csak ez az, ami kivezethet ebből a lehúzó energiaörvényből.
"Dolgozom magamon, meditálok, oldásra járok…" stb Mondják sokan, ám az eredmény valahogy mégis elmarad. Egészen pontosan fogalmaznak a lapok: látszat változás ez, mert a színfalak mögött, a lelked mélyén mégsem ez történik. Kifelé mutathatunk bármit, ha belül nem változnak a dolgok.
Pedig itt van minden, egy karnyújtásnyira.
Nem az anyagot kell formálni, a körülményekre, emberekre vagy dolgokra hatni, ez egy barbár varászlat. Magunkat kell formálni, mert a dolgok belülről kifelé történnek és nem fordítva.
Belülről válni szabadaddá és autonómmá. Nem kötődni és ragaszkodni, hanem ragyogni, sugározni és vonzani.
Nem akarni, hanem megvágyni.
Nem beilleni, hanem kitűnni.
Nem harmadik szemet nyitogatni erővel, hanem belül megérni arra, hogy nyíljon, mint a rózsa.
Nem jeleket félreértelmezni, hanem tisztán érzékelni.
És akkor megmutatkozik minden, csak úgy.
Hozzáférhetővé válik az eddig érthetetlen, láthatóvá válik a láthatatlan. Észrevétlenül jutunk át a dimenziókapukon és látszólag összeférhetetlen dolgok fésülődnek össze. Megoldhatatlannak tűnő dolgok oldódnak meg egy szempillantásra.
Szóval nem azért járunk oldásra, mert azt mondják, akkor elérem, amit szeretnék.
Azért járunk oldásra, azért meditálunk, mert az anyagba gyúrt életünket szeretnénk "átszellemiesíteni". (Nemjutott jobb szó eszembe)
Szóval engedjük el az "alibi spiritualitást", szálljunk alá a saját poklunk fenekére, barátkozzunk meg a szörnyeinkkel, és változtassuk fénnyé.
A többi úgyis jön magától.
Szeretettel, Györgyi
"Lehetőséggel születtél. Jósággal és bizalommal születtél. Eszmékkel és álmokkal születtél. Nagysággal születtél. Szárnyakkal születtél. Nem arra szántak, hogy mássz, hát ne tedd. Szárnyaid vannak. Tanuld meg használni őket, és repülj!" Ismeretlen szerző