Heti üzenet 08.19.-25.

2024.08.18

"Az élet nem arra való, hogy a meglevő tulajdonságokat gyakoroljam, hanem hogy a nem meglevőket megszerezzem." Hamvas Béla

Ez a hét egy Teliholddal és ugyanazon a napon egy portál nappal kezdődik. A portál napok sztelláris energiái áramlanak be, miközben a planetáris energiák is alaposan fel vannak turbózva. Hiszen – bár nem vagyok asztrológus – de mindenhol az olvasható, hogy a Telihold képlete tele van "pikáns" kis bolygóállásokkal, fényszögekkel, és különben is "ilyenmégsosevót".

Az alap energiát a Kulcs kártyája mutatja. Az irányváltás, az újfajta megoldások energiája ez, mely magában hordozza a sikeres megvalósulást is egyben. Vagyis bármi és minden IS akkor lesz megvalósítható, ha képesek vagyunk az új megoldások irányába elmozdulni. Ez pedig jelenti a világról alkotott szemléletünk, gondolkodásmódunk megújítását. Hitrendszereink átalakítását, akár eszmei meggyőződéseinkét is. A jelenlegi és a jövőbeli feszül most bennünk és a körülöttünk lévő világban is. Nem kevés konfliktus forrást hordozva magában. Éppen ezért hozzáállásunkban most fontos a semlegesség, - érzelmileg mindenképpen. Keressük a dolgok új értelmét, hiszen a régi gondolkodás és szemléletmód alapján értelmetlennek vagy legalább is neheze értelmezhetőnek tűnik minden. Legfőképpen kapcsolatainkat érinti mindez, a kapcsolatok tisztázása kiemelten fontos. Akár úgy, hogy az eddig tisztázatlan dolgokat kell/kéne rendbe tenni. Vagy éppen – ha ez szükséges – a már idejét múlt kapcsolatainkat szépen lezárni. Mind a magánélet, mind pedig az üzleti és munkakapcsolatok érintettek lehetnek. 


Ehhez érzelemvilágunk áthangolása is szükséges. A még elnyomott félelmek és egyéb indulati macerák most végképp teret kérnek és nem engedik, hogy a szőnyeg alá söpörjük őket. A már jól bevált XX-XXI. századi "erő politikája" pedig csak tovább mérgezi nem csak a kapcsolatainkat, hanem minket is. Értem én, hogy az "erősebb kutya baxxxik", de nagyon is úgy tűnik, hogy egyre sekélyebb a "kéj". Egyre kevésbé kihagyhatóak az életünkből a lelki folyamataink megismerése, azaz az önismeret. És nyilán minden, ami ehhez társul: a geberációs örökségeink, viselkedésmintáink, feloldatlan traumáink. Egyre inkább tudatosul bennünk, hogy e nélkül nem tudunk teljes és önazonos életet élni.

Egy olyan energiavesztett állapot ez, mely felőrli az idegeket és akadályozza a tisztánlátást. Lassan tudjuk újra építeni magunkat és energiarendszerünket, hiszen vissza kell nyúlni az eredetig, ahol mindez elkezdődött. S talán többször belei s kezdtünk, csak inkább a kerülő utakat választottuk.

Most lehet a gyorsító sávban haladni, nagyjából tavaszig van erre lehetőségünk. Mármint a tempósabb haladásra. Ha sikerül megteremteni a belső egyensúlyt, hozhat váratlan és gyors előmenetelt. A lelki szintű nyomásgyakorlás témája az, ami központi téma. Nem csak kapcsolati, hanem nagyon is úgy tűnik az egész világra kiterjedően.

Sokan találhatjuk szembe magunkat újra ás újra ismétlődő helyzetekkel, problémákkal. Jelzésértékű ez arra nézve, hogy még mindig vannak megoldásra váró gubacaink, amelyekkel most végre szembesülni kell.

Amikor hitrendszereink változnak, a világlátásunk is változik vele együtt. Most leszünk képesek valóban tisztán látni a helyzetünket, a kapcsolatainkat. Most vesszük észre, hogy amit eddig jónak gondoltunk, valójában egy kizsákmányoló helyzet és áldozatként működünk benne. És még sok ehhez hasonló felismerés érkezhet. S elkezdjük végre vágyni és akarni a boldogabb életet. S merünk elindulni az önérvényesítés és az önvédelem – eleinte – rögös útján.

Egyre többen ébredünk a Csipkerózsika álomból. Egyre többen emeljük fel a fejünket és vízionálunk magunknak egy emberileg méltó jövőképet.

"Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja…" Hamvas Béla

Természetesen ilyenkor beindul a daráló, hiszen akik profitáltak az öntudatlanságunkból és leigázhatóságunkból, kihasználhatóságunkból, mindent megtesznek a múlt konzerválása érdekében.

De, aki egyszer felemeli a fejét, többé nem hajt térdet újra. Nem vagy egyedül.