Heti üzenet 05.15.-05.21.

2023.05.14
"Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is. Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat, Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban. Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának. Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok. Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától. Fehérre őröl benneteket. Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek; És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján. Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Életszívének egy darabjává váljatok." Khalil Gibran

Hihetetlen örömmel töltött el a heti kirakás, mert egy viszonylag hosszabb idő után most végre nagyon pozitív üzeneteket hordoznak. És ha eddig tudatosan részt vettünk saját életünkben, sorsunk alakításában, akkor az üzenetben foglaltak megvalósítása nem esik majd nehezünkre.

Hetünk energiáját a szív lapja adja, mely jelzi, hogy a szívügyek lesznek terítéken. A szeretet, a szerelem energiái lengik be most a téridőt. Régóta érik bennünk, hogy valamit kezdeni kéne szívügyeinkkel, és talán sokan inkább a racionalitást helyezték előtérbe életükben. Egyfajta neutrális állapotot. Mindeközben előkészítve lelkünket egy magasztosabb dologra. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, de a szeretetet is tanulni kell. Hisz a túllépünk azon, hogy egy érzés, érzelem, akkor láthatóvá válik, hogy a szeretet egy energia, mely áthatja életünk minden percét. Áramoltatni ezt az energiát magunkban, és mások felé tanulandó feladat. Ám ha ezt tesszük, életünk egy új irányba terelődik. Szóval itt most sem a csillámpónis, rózsaszín lónyálban fürdő, oly népszerű és sokak által vágyott valamire gondolok. Arra, amikor elengedem az ítélkezést, hova tovább még a véleményalkotást is, és egyszerűen csak engedem, hogy ez az energia megjelenjék bennem, hasson rám és hassak másokra. Ez az a bizonyos univerzális, vagy egyetemes szeretet. Amikor a szív szemével tekintünk a világra és a másik emberre.

Az ego és az erő teremtő párosának energiájából indulunk, hogy egyensúlyba hozzuk végre a racionalitást az érzelmekkel, a kiáradó, teremtő-cselekvő energiákat a befogadással és az elfogadással, uram bocsá' a megbocsájtással is. Ez a fajta egyensúly egy mindenre és mindenkire ható harmonikus belső állapot, mely megadja számunkra azt a belső biztonságérzést és bizonyosságot, amit oly rég keresünk. Visszamegyünk a kezdetekig, ahol is elkezdődött minden. Amikor is hagytuk, hogy külön választódjék bennünk az ész és az érzelem. Amikor elhittük, hogy szeretni veszélyes, és egyéb ilyen csacskaságok. És ennek velejárója, hogy az úton találkozhatunk a családi mintáinkkal, szembenézhetünk félelmeinkkel és önmagunkkal. Gyors folyamat ez azoknak, akik már úton vannak egy ideje. És megérkezhetünk az önszeretet és önelfogadás azon szintjére, mely megérlel bennünket a szeretet egyetemes energiáinak befogadására.

Elengedve gumicsontjainkat, melyeket rágcsálunk már jó ideje, megszabadulhatunk vélt és valós sérelmeinktől, és önsorsrontó viselkedésmintáinktól. Azoktól makacs beidegződésektől, melyek eddig meghatározták viselkedésünket. Égi ajándékok ezek, mely mindenki számára elérhető, ha képes és hajlandó a változásra. A szellemvilág angyali erői is felsorakoznak most és nem kérnek mást csak hajlandóságot és tudatosságot. Imáink, szertartásaink ereje és hatása most megsokszorozódik, gyengéden tolva ezzel minket egyre közelebb ahhoz, ami nemes és egyetemes ebben a földi létezésben.

És a Hold lapja pedig – mely Lenormand kisasszony kártyáiban kicsit mást jelent, mint a Tarot rendszerében – hogy nagyon is szükséges életünkben, hogy a Nap mindent megvilágító ereje mellett ott legyen a Hold hűvösen édeskés és mély tartalmakat hordozó energiája.

És akkor hirtelen másképp kezdjük használni az erőt, ami számunkra megadatott. Szép lassan, fokozatosan az értékek mentén haladva. Építésre, nem pedig rombolásra.

A folyamat erősen sorsszerű és karmikus terheink letételére buzdít. Lefordítom: ha továbbra is a fotelből tolod a "drága Angyalkáim, szabadítsatok meg a... (akármitől is)" szöveget, ahelyett, hogy elkezdj végre tenni, cselekedni magadért, nos akkor nehéz lesz ez a folyamat. Ha olyan kifogásokat keresel, mint "nincs rá keret", akkor még nem mersz szembenézni önmagad árnyékos oldalával. És még sorolhatnám.

Ha pedig mégiscsak teszel önmagadért, a fejlődésedért, új lehetőségek várnak.

Szóval Kedvesek, az önismereti munka, a blokkoldás, meditáció, tudatosság és egyéb ilyen "úri dolgok" kőkemény belső munkával járnak. És befektetések ezek a jövődbe, az életedbe és a gyerekeid jövőjébe.

Ennek lehetősége nagyon is itt van, sőt egyre közelebb kerül hozzánk. Élni kéne vele, ha már az Univerzum tálcán kínálja…

Szeretettel, Györgyi